Hodosy Szabolcs

A vasárnap számomra nagy napként indult, ugyanis tudtam előre, otthon, Dunaszerdahelyen is lesz módom bemutatkozni. Hogy egy kis erőt gyűjtsek, délelőtt elmentünk istentiszteletre a dunaszerdahelyi református templomba. Nagyon örültem, mert az egész család együtt volt, ami ritkaság a rohanó napjainkban. Húgom vasárnap délelőtt szokta kipihenni a szombat esti – éjjeli koncertjeit, én meg általában vasárnap délelőtt intézem a földügyeket. Most viszont az egész család fontosnak érezte, hogy lelkileg felfrissüljön, hisz mindegyikünkön ott van a kampány súlya. Nagy köszönettel tartozom a bővebb családnak is, akik hírem vitték amerre csak tudták...

A szombat reggelem készülődéssel telt, ugyanis jól meg kellett pakolnom az autóm ajándékokkal a gyermekek számára, mert Érsekújvárott gyermeknapra hívtak a Berekbe. Az úton többször esősávba kerültem, ezért féltem is, hogy a rendezvényt lehet, hogy elmossa az eső. Út közben kaptam a hírt, hogy a felázott terep miatt az ekecsi MKP majális elmarad. Így tényleg csak Érsekújvárra mentem. A Berek étterem udvarán nagyon sok gyermek már lufikkal futkosott és várták Szandi fellépését. A kapuban Baráth Erzsike és férje fogadtak, akik eligazítottak, mit szabad az akción és mit nem, ugyanis ez nem kampányrendezvény, hanem gyereknap. Az elmondottak alapján én tehát csak ceruzát és mozaikot vittem, meg néhány tollat. Elhelyeztem őket a bejáratnál, hogy aki gondolja vegyen.

Alsóbodokra felemás érzésekkel indultam, ugyanis elsősorban azt sem tudtam eldönteni, hogy milyen idő lesz, mennyire kell beöltöznöm, stb. Másrészt örültem, hogy végre eljutok ebbe a községbe, ugyanis magániskola van itt, ahova anno Diákhálózatos koromból szerveztünk körutunk egyik állomását, hogy buzdítsuk a végzős középsulisokat, folytassák tanulmányaikat egyetemen, főiskolán. Ide kötődik, ha jól tudom, Csizmadia Gabi nővére is. Amíg ezen gondolkoztam, s hol az ablaktörlőt le vagy bekapcsolatam, lassan meg is érkeztem Alsóbodokra. Megörültem, ugyanis itt nem esett, s reméltem nem is fog, míg a rendezvény tart. A Paulisz Ranchot meg is találva, egy kis irányítással leparkolva megkerestem a többieket. Szívélyesen üdvözölt bennünket Ladányi Lajos, MKP járási elnöke és Tóth Klári titkár is.

A hét, ahogy magamban megjegyeztem, a lakossági fórumok hete, ugyanis szinte minden nap a közelgő hét vége kivételével valahol a lakosokkal beszélgetünk. Köbölkúton sok ismerős arccal volt módunk találkozni, jelen volt a házigazda, Mihalik Gábor polgármester, a helyi MKP elnöke, Hugyivár Imre (aki az MKP egészségügyi alelnöke), Csáky Pál, az MKP országos elnöke és Szigeti László, oktatásügyi alelnök és Peczár Károly pártigazgató is. A fórum kultúrprogrammal kezdődött, melyről a helyi néptánccsoport és más fellépők gondoskodtak. Azután következtünk mi, jelöltek. Ismét néhány szó a választások jelentőségéről Bauer Edit képviselő asszony szájából, valamint gondolatok a történelmi lehetőség kihasználásának szükségességéről. Majd mi, jelöltek is bemutatkoztunk s jöttek a kérdések.

Mivel nem volt módom a féli bálon részt vennem, nagyon örültem, hogy legalább egy lakossági fórum keretén belül megismerhetem e községet és lakóit. Nagyon szépen felújított kultúrház várt s Duray Rezső, szenci járási MKP elnök. Lassan érkeztek az érdeklődők, s a jelöltek is. A jelenlévők számára való tekintettel „kerekasztal”-t ültünk és familiáris jellegű beszélgetésre volt mód. Bauer Edit képviselő asszony elsősorban a választások fontosságáról és a választás módjáról informálta a jelen lévőket. Utána bemutatkoztunk mi, jelöltek is. A megszokott módon következtek a kérdések az alábbi témakörökben: az európai parlamenti képviselői tiszt és annak mindennapi volta, az Európai Unió hozománya, eredménye a felvidéki magyarság számára.

Szímőn ismét barátságos fogadtatásban volt részem, Baráth Erzsikéék és a polgármester úr, Bób János részéről. Az asszonykórus is készülődött, s én kapva az alkalmon köszöntöttem a népviseletbe öltözött asszonyokat, akiknek egy kis figyelmességgel is kedveskedtem.

A hétfő már úgy elkezdődött, hogy nem is tudatosítottam, ugyanis úton voltam Fülekről Pozsonyba. Úgy fél négy körül kerültem ágyba, s néhány órát volt módom pihenni, hogy ébredjek, megálljak kicsit munkában s aztán induljak Lévára. Lévára, a Református Gimnáziumba, ahová Hajtmann Béla barátom hívott meg egy kis beszélgetésre a tanulókkal. A közös ebéd után a díszterembe vezettek, ahol már vártak a tanulók. Érdekes témát kértek tőlem a beszélgetésre: Hogyan értem el ennyire fiatalon oly sok mindent – eddigi életutam elbeszélése. Az elején tehát csak én beszéltem, bemutatkoztam, elmondtam, mit jelentettek számomra a diákévek, s főleg a gimnáziumi időszak, amikor erős, tartós barátságok köttettek, bekapcsolódtam a tanulmányi versenyekbe és a diákéletet próbáltam szervezni.

Az európai olvasónak egyértelműen Vadkerty Katalin A kitelepítésektől a reszlovakizációig című trilógiáját ajánlanám, mely a csehszlovákiai magyarság 1945-1948 közötti történelméről szól. Ez a könyv nem könnyű olvasmány, viszont tényszerűen, adatokkal bőségesen és korhű dokumentumokkal kiegészítve informálja az olvasót a deportálásokról, a csehszlovákiai belső telepítésekről, a csehszlovák-magyar lakosságcseréről és a reszlovakizációról. Azt hiszem, jobb olvasmányt nem is találnék, ha egy európai polgárnak szeretném elmagyarázni a II. világháború utáni sanyarú csehszlovákiai magyar sorsot.

Kicsit kipihenve a fesztiválos péntek és szombat után, vasárnap elég frissen keltem, tudva, hogy hosszú nap áll előttem. Nagyon örültem annak, hogy számomra oly hosszúnak tűnő idő után újra együtt lehetek a családommal, közösen reggelizhetünk, megtisztelhetjük egymást közös jelenlétünkkel. A családom támogatása nélkül nem lennék ott, ahol vagyok és talán nem is bírnám a strapát, ha nem tudnám, ők is velem vannak, segítenek, támogatnak...